Chapter One

  A mentők bevittek a kórházba, de már nem tudtak rajtam segíteni. Mikor a szüleim beléptek a szobába, összeszorult a szívem. Mikor anya elveszítette az anyukáját, apa egy könnycseppet sem ejtett, de most sírt. Életemben először láttam ennyire sírni, és ez megijesztett. Szívem szerint odamentem volna, hogy átöleljem, de ha meg is tettem volna, nem használt volna semmit.
- Az Önök lánya? - kérdezte az orvos, miután leemelte a rám terített leplet, hogy a szüleim azonosítani tudjanak, mire anya még jobban sírt - már ha ez lehetséges.
- Igen, ő a mi Annie-nk - mondta apa, miközben próbálta összeszedni magát - volt. - Itt már ő is hangosan sírt. Istenem, mit tettem? Egyszerűbb lett volna, ha engedem az osztálytársaim hazakísérjenek. Akkor most nem itt lennénk. Már hosszú percek óta csend uralkodott a szobában, mikor valaki kopogott. Az orvos ment ajtót nyitni. A nővérem, Ashley meggyötört arccal lépett be a karjaiban tartva az unokahúgomat. Mikor meglátta a holttestemet, ő is sírva fakadt.
- Jó estét kívánok! Önök a hozzátartozók? - lépett be egy másik orvos, mire apa bólintott. - Kérem jöjjenek velem, fel kell vennem néhány adatot, közben hagyjuk dolgozni a kollégát. - Ezzel kivonultak a szobából a testemet ismét magára hagyva az idegen orvossal. A boncolás kezdetét vette, de a látvány olyan borzasztó volt, hogy inkább a szüleimmel, Ashley-vel, és az unokahúgommal, Rose-zal maradtam. Felvették az adataimat, majd a család mehetett haza. Csendben léptek ki az épületből, majd elköszöntek, és mindenki ment a maga útjára.

  A temetésre sokan eljöttek, a rokonok, az osztálytársak, a barátok, valamint sok olyan ember akit nem is ismertem. Olyanok is megsirattak, akikről nem is gondoltam volna. A szertartást végignézni szenvedés volt, de az az érzés, mikor a testedet több méter mélyre elássák, olyan, amit nem kívánok senkinek. Eltelt a temetés órája, az emberek szétszéledtek, végül a családom is hazament.

  Már három hét telt el a temetés óta, ám a nyomozás csak ma ért el eredményt. Hogy milyen nyomozás? A boncolás után megállapították, hogy megerőszakoltak, és ebbe haltam bele, így a rendőrök azóta a tetteseket vadászták.
  - Claire Evans - vette fel anya a telefont. A temetés óta ezt a hívást várta, mindig reménykedett, hogy haladt valamerre az ügy. - Hogy megvannak?! - kiáltott fel, mikor a rendőr közölte vele az információt. - Megyünk már! Köszönöm a hívását, viszont hallásra! - letette. - Frederic! Gyere gyorsan!
  Fél óra múlva már a rendőrőrsön voltak, és annak a bizonyos éjszakának a felvételét nézték vissza, amit a közelben felhelyezett térfigyelő kamera rögzített. Mikor néztem a felvételt, újra átéltem mindent, mintha ott lettem volna, annyi különbséggel, hogy anya néha felsikított.
  Mikor a rendőrfőnök elmondta, hogy mindent megtesznek az ügyben, a szüleim megköszönték, és hazamentek. Vártam a megfelelő alkalmat, hogy meg tudjam nézni, kik a gyanúsítottak. Mikor az ügyeletes tiszt kiment, kaptam az alkalmon. A mappák dátum szerint voltak rendezve, így nem kellett sokáig keresnem. Megtaláltam a mappámat, és a gyanúsítottaknál ott volt a négy srác. A rendőr hirtelen jött vissza, így nem zártam be a mappát. Kissé feltűnő lett volna, ha mozog az egér, és a képernyő tartalma is változik.
- Benedict? - kérdezte meglepetten a képernyője nézve, majd előhúzta a telefonját. - Szia, Mike vagyok. Holnap ráérsz? Beszélnünk kéne. Akkor holnap. Szia. - fejezte be a beszélgetést, majd egy képet nyitott meg a telefonján, amit felváltva nézett a képernyővel. Közelebb mentem, hogy lássam. Az egyik gyilkosom volt rajta.