Prologue

Egyedül sétáltam haza a sötét utcán, miközben a kedvenc zenémet hallgattam. Hirtelen árnyakat láttam magam körül, majd elém ugrott egy fiú. A huszadik éve körül járhatott, ennek ellenére szakállat viselt.

-Hello, kislány – mondta, majd közelebb lépett. Mikor hátrálni próbáltam, beleütköztem valakibe. Egy másik fiú volt az, és még a két oldalamon is megjelent egy-egy. A meglepetés miatt nem tudtam sikítani, menekülni pedig esélyem sem volt. A jobbomon álló srác elvette a táskát kirántva ezzel a fülhallgatómat.

-Mi ez a szar? – kérdezte. A hátam mögött álló fiú megfogta a derekamat, az elsőnek felbukkanó pedig megcsókolt. Próbáltam tiltakozni, de nem tudtam. Egy idő után elkezdtek vetkőztetni, és mikor nem hagytam magam, megütöttek. Tizennyolc voltam, még nem feküdtem le ezelőtt senkivel. Ez a négy fiú vette el az ártatlanságomat… és az életemet.

Egy órával később ott feküdtem az utcán egyedül, félholtan. Az értékeimet elvitték, a ruháimat szétszaggatták. Több horzsolásom és zúzódásom volt. Kiáltani akartam, de nem tudtam. A könnyeim folytak, ahogy néhány sebből a vérem is. Ott feküdtem percig, de talán órák is elteltek. Mikor kezdett világosodni, egy autós állt meg mellettem.

- Jézusom! Mi történt? Jól van? – ehhez hasonló kérdéseket tett fel, de nem tudtam válaszolni, csak néztem rá. Nem tudom, mennyi idő telt el, de szirénázást hallottam. Az autós, aki még mindig velem volt, magyarázni kezdett a mentőknek. Még hallottam, mikor a mentő hozzám szólt, aztán ennyi. Meghaltam.

            Meghaltam, ám a lelkem nem nyugodhatott.  Bosszút kellett állnom a négy fiún, akik elvették mindenem. Szarnak hívták a zenémet? Akkor szenvedjenek. Az a bizonyos lesz az, amit utoljára fognak hallani. A hippilány meghalt, de a lelke él, és bosszút akar.