- Benedict szemszöge -
Már csak egy napom volt rá, hogy keressek egy jó ügyvédet magamnak, azonban én ki sem mozdultam a vallatás után bűzlő, mocskos lakókocsimból. Az agyam megállás nélkül kattogott, ahogy elfeküdtem két ülésen. Csak a lányra tudtam gondolni, és az egyik haverom, Kevin, pillantására. Ahogyan viselkedett Adam-mel... Mint egy szerelmes tinilány. Egy erőltettet nevetés közben jobb csuklómmal eltakartam a szememet, ennek ellenére ugyanúgy kibuggyantak a kézfejem alól, patakként folyó könnyeim. Valójában csak az elmúlt huszonnégy órában értettem meg, hogy mit tettem. Minden az én hibám, elrontottam az életemet és még sok más emberét is. Én tényleg nem vagyok normális. Egy kis szórakozásért kinyírtam egy ártatlan csajt, a bátyám valószínűleg utálni fog miután börtönbe kerültem, a barátok eltávolodtak tőlem. Bárhogy is úgy éreztem, hogy számomra ott ért véget az élet, és ha egy cseppet is jobban éreztem magam, megjelent előttem a lány arca. Felpattantam és belerúgtam egy - még régebben nehezen betuszkolt -asztalba, ami egy fél métert arrébb csúszott. Sajnos a következményre nem gondoltam. Sejthettem volna, hogy zokniban rohadtul fájni fog, de hát ez vagyok én. Előbb cselekszem és utána gondolkodom.
Úgy éreztem, hogy egy kis friss levegő jót tenne, azonban tévedtem. A hirtelen jött napfény szinte megvakított, én pedig csak későn tudtam szemem elé kapni karomat. A fejemet lehajtottam, majd nagyokat pislogva megvártam, hogy eltűnjenek a szemem elől a citromsárga foltok.
Sajnálatos módon nem ez volt a legnagyobb problémám. Egy olyan ember állt előttem akit nem éppen kívántam látni ilyen helyzetben. Kevin.
- Helló - intett felém.
- Mit akarsz? - kérdeztem gorombán, holott tudtam, hogy ő nem tehet semmiről. Akkor nem is ért a lányhoz, ha tehette, csak lefogta. Furcsállottam is, de nem azzal voltam elfoglalva, így nem tudakoltam meg.
- Figyelj, ne haragudj Adam-re, mindössze csak beparázott. Tutira megbánta már a dolgot. - Mondandója után tartott egy kis szünetet. Talán arra várt, hogy reagáljak rá valamit, de nem tettem. - Akkor, ha megbocsátasz én mennék is. Viszlát!
- Várj! - szóltam utána - Jól érzed magad mostanában? Úgy értem elég érdekesen viselkedsz.
Kevin lassan hátra fordult. A szemében aggodalom nyomát láttam, mintha rájöttem volna egy féltett titkára.
- Valóban? Pedig teljesen jól vagyok. Sőt egyenesen fantasztikusan! Ha változtam is éppen csak annyit amennyit bármelyik ember szokott. Hozzá tartozik az élethez, nem nagy ügy! - indult meg hátra felé lépkedve. Nyugodtnak próbált mutatkozni, de a hangjából kivehető volt a félelem.
Elment.
Sokáig néztem utána, azon gondolkodván vajon mi baja lehet, de bármennyire is erőltettem azt a parányi agyamat nem tudtam rájönni. Egy mély sóhajtás után vissza akartam menni a lakókocsimba, de egy hang megállított.
- Meleg.
- Hogy mi van? - fordultam hátra és nagy meglepetésemre a meggyilkolt lány állt ott.
- A barátod meleg - kuncogott fel. Elkerekedett szemekkel néztem rá. Egyrészt, mert eddig nem szólalt meg, és simán hihettem azt, hogy képzelődöm, másrészt, mert olyat mondott Kevinre amit csak nagyon nehezen tudtam felfogni. A lehető leggyorsabban befutottam otthonomba, majd magamra zártam az ajtót.
Az ajtó túlsó feléről suttogó hang beszélt hozzám: "Nem menekülhetsz örökké.".
Continue...
__________________________________________________________________
Úgy éreztem, hogy egy kis friss levegő jót tenne, azonban tévedtem. A hirtelen jött napfény szinte megvakított, én pedig csak későn tudtam szemem elé kapni karomat. A fejemet lehajtottam, majd nagyokat pislogva megvártam, hogy eltűnjenek a szemem elől a citromsárga foltok.
Sajnálatos módon nem ez volt a legnagyobb problémám. Egy olyan ember állt előttem akit nem éppen kívántam látni ilyen helyzetben. Kevin.
- Helló - intett felém.
- Mit akarsz? - kérdeztem gorombán, holott tudtam, hogy ő nem tehet semmiről. Akkor nem is ért a lányhoz, ha tehette, csak lefogta. Furcsállottam is, de nem azzal voltam elfoglalva, így nem tudakoltam meg.
- Figyelj, ne haragudj Adam-re, mindössze csak beparázott. Tutira megbánta már a dolgot. - Mondandója után tartott egy kis szünetet. Talán arra várt, hogy reagáljak rá valamit, de nem tettem. - Akkor, ha megbocsátasz én mennék is. Viszlát!
- Várj! - szóltam utána - Jól érzed magad mostanában? Úgy értem elég érdekesen viselkedsz.
Kevin lassan hátra fordult. A szemében aggodalom nyomát láttam, mintha rájöttem volna egy féltett titkára.
- Valóban? Pedig teljesen jól vagyok. Sőt egyenesen fantasztikusan! Ha változtam is éppen csak annyit amennyit bármelyik ember szokott. Hozzá tartozik az élethez, nem nagy ügy! - indult meg hátra felé lépkedve. Nyugodtnak próbált mutatkozni, de a hangjából kivehető volt a félelem.
Elment.
Sokáig néztem utána, azon gondolkodván vajon mi baja lehet, de bármennyire is erőltettem azt a parányi agyamat nem tudtam rájönni. Egy mély sóhajtás után vissza akartam menni a lakókocsimba, de egy hang megállított.
- Meleg.
- Hogy mi van? - fordultam hátra és nagy meglepetésemre a meggyilkolt lány állt ott.
- A barátod meleg - kuncogott fel. Elkerekedett szemekkel néztem rá. Egyrészt, mert eddig nem szólalt meg, és simán hihettem azt, hogy képzelődöm, másrészt, mert olyat mondott Kevinre amit csak nagyon nehezen tudtam felfogni. A lehető leggyorsabban befutottam otthonomba, majd magamra zártam az ajtót.
Az ajtó túlsó feléről suttogó hang beszélt hozzám: "Nem menekülhetsz örökké.".
Continue...
__________________________________________________________________
Sziasztok!
Elnézéseteket kérem a hosszú kihagyás miatt, de ha jó iskolába akarok kerülni tanulnom kell, mert még a végén nem vesznek fel sehova sem. Elismerem, hogy a késés csak is az én hibám, nem pedig W.~-é; szóval engem nyakazzatok le, ha valakit kiakarnátok végezni.
Köszönjük a díjakat!
Jappancs
